Lobogó kis lélek

Volt egyszer egy lélek, aki fénynek ismerte önmagát. Lévén újdonatúj lélek, türelmetlenül vágyott a megtapasztalásra. Én vagyok a fény – mondogatta -, én vagyok a fény. Ám mindaz, amit erről tudott és mondott, nem helyettesíthette a megtapasztalását. Márpedig abban a biodalomban, ahol ez a lélek felbukkant, semmi más nem létezett, csak fény, fény és fény...

Valamennyi lélek nagyszerű volt, valamennyi lélek csodálatos volt, és valamennyi lélek az én fenséges fényemmel ragyogott. Ilyenformán a szóban forgó kis lélek úgy érezte magát, mint gyertyaláng a napsütésben. A legnagyobb ragyogás közepette, melyhez ugyan maga hozzátette a sajátját, nem láthatta önmagát, nem tapasztalhatta meg önmagát annak, Aki és Ami Valójában. Majd az történt, hogy ez a lélek epekedve sóvárgott miegismerni önmagát. És oly hatalmas volt a vágyódása, hogy így szóltam egy napon:

- Tudod –e, kicsike, mit kell tenned, hogy kielégíthesd a te hatalmas vágyódásodat?
- Mit, Istenem, mondd, mit? Bármit megteszek ! - kiáltotta a kicsi lélek.
- El kell választanod magad tőlünk, többiektől - válaszoltam. - folyamodj a sötétséghez
- Mi az a sötétség, ó Szentséges Egy? - kérdezte a kicsi lélek.
- Az, ami te nem vagy - válaszoltam, és a lélek megértette.

Követte a tanácsomat. Eltávozott a Mindenségből, és egy másik tartományba költözött. Ebben a tartományban a lélek rendelkezett azzal a hatalommal, hogy megtapasztaljon mindenféle sötétséget, és meg is tette.

Ám a sötétség közepette egyszer csak felkiáltott: "Atyám, atyám, miért hagytál el engem?" Miként te, amikor a legsötétebbnek tartott időket éled. Én azonban soha nem hagytalak el téged; mindig melletted vagyok, és készen állok rá, hogy emlékeztesselek arra, Aki Valójában Vagy; és mindig készen állok rá, hogy hazahívjalak.

Ezért mondom, hogy legyél a fény a sötétségben, és ne átkozd a sötétséget. És ne feledd, hogy ki vagy, olyankor sem, amikor mindenfelől körülfog mindaz, ami nem vagy. Csak adj hálát a teremtésért, akkor is, ha éppen a megváltoztatására törekszel. És tudd, hogy amit a legnagyobb megpróbáltatásod idején teszel, az lehet a legnagyobb diadalod. Mert az általad teremtett tapasztalat annak a kinyilvánítása, Aki vagy – és Aki lenni akarsz.
 
Azért mesélem el azt a kis történetet – a lobogó kis lélekről szóló tanmesét -, hogy jobban megérthesd, miért éppen olyan a világ amilyen; és hogyan változhat meg mindez egyetlen pillanat leforgása alatt, ha mindenki emlékszik legmagasztosabb valósága isteni igazságára. Nos, egyesek tehát azt mondják, hogy az élet iskola, és hogy mindaz, amit megfigyelsz és megtapasztalsz, a tanulásodat szolgálja. Erről korábban már véleményt mondtam, és most megismétlem:
 
Nem azért jöttél erre az világra, hogy tanulj – csak ki kell nyilakoztatnod, amit már tudsz. Ezzel a kinyilatkoztatással fogod kiteljesíteni magadat, és a tapasztalatodon át teremted újjá magad. Ezzel igazolod az életet, és adsz célt neki. Így teszed szentséggé.

Neal Donald Walsch : Beszégetések Istennel

vissza a címoldalra





Miből legyen több a Galériában
Eredmények
További szavazások
 
E-mail:
Jelszó:
 Regisztráció
Elfelejtett jelszó
 
 
 


rosanna.lapunk.hu címoldaláraLap tetejéreOldaltérképHirdess oldalainkon!
ingyen honlap
Powered by lapunk.hu - Legyen neked is egy ilyen oldalad ingyen!